A mai bejegyzés picit más lesz, mint aminek eredetileg indult, de ezt mindenképp meg szeretném osztani. Nem azért, hogy magamat fényezzem, nem azért, hogy szétkürtöljem mennyire nagyszerûen cselekedtem. 

Azért osztom meg a ma történteket, mert fontosnak találom, hogy figyeljünk egymásra és a körülöttünk zajló eseményekre. Hogy az utcán ne csak elmenjünk egymás mellett, hanem FIGYELJÜNK egymásra. Hogy végre felfogjuk, hogy egy mosoly, egy kedves szó, egy kedves gesztus mennyit, de mennyit számít a másik embernek, aki ki tudja éppen min megy keresztül aznap. 

Íme a történet:

Ma reggel betértem egy kávezóba. Odamentem a pulthoz és legalább 6 percet várakoztam, mire valaki megjelent és megkérdezte mit szeretnék. A 35 körüli, sötét vörös hajú felszolgáló alig nézett rám, elkészítette a kávémat, majd utamra engedett. Leültem egy asztalhoz, miközben azon gondolkoztam, hogy a másik báristát, aki a hét elején dolgozik, mennyivel jobban szeretem.

Ahogy az eredeti blog bejegyzésen dolgoztam, néha fel-fel néztem a gépem mögül és egyszer megláttam, ahogy a bárista bemegy egy ajtó mögé sírni, hogy senki ne lássa. (Én beültem a legeldugottabb, csendesebb sarokba, hogy gond nélkül dolgozhassak, de onnan pont ráláttam.) Senki más nem vette észre. Gyorsan megdörzsölte a szemeit és visszament dolgozni, hogy az újabb vevôket kiszolgálja. 

Elszégyelltem magam. Azon pattogtam magamban pár perccel ezelôtt, hogy mennyire jobb a másik bárista és bele sem gondoltam abba, hogy esetleg ô min mehet ma keresztül. 

Felálltam és beálltam újra a sorba. Levettem egy csokis sütit a pultról, kifizettem és amikor ô a számlát felém nyújtotta én felé nyújtottam a sütit.

Rögtön elmosolyodott, rám nézett és megköszönte!

Visszaültem az asztalomhoz.

A süti nem oldotta meg a problémáját, bármi legyen is az. De a süti megmutatta, hogy még egy számára teljesen ismeretlen ember is, együtt érez vele, sajnálja, amin keresztül megy és támogatja. Én érte nem tehetek többet, nem tudom a problémáját megoldani. De mosolyt csaltam az arcára egy reggelen, ahol addig csak könnyek csordultak le. (Ez a mondat nagyon költôire sikeredett) A lényeg, hogy egy mosoly és egy kedves szó, sokat tud segíteni. 

Mennyivel rosszabb lett volna, ha ráripakodok, hogy milyen szörnyû itt a kiszolgálás. Mennyivel rosszabb lett volna, ha megszólom. 

Mielôtt mérgesen megszólunk másokat, álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig, hogy milyen következményei lehetnek annak, amit mondunk. A szavak is nagyon tudnak fájni és néha ezt nem gondoljuk végig, hirtelen támadt dühünkben.

Nagyon könnyû kedvesnek lenni azzal, aki kedves velünk. Abban nincs semmi kihivás.

A változás akkor következik be, amikor valaki megteszi az elsô lépést.

Mit fogsz ma tenni azért, hogy mosolyt csalj valakinek az arcára?

Legyen csoda szép napotok és hétvégétek!