Van, aki szereti, van, aki ki nem állhatja. Van, aki megveti, van, aki csodálja (Megígérem, nem fogok rímekben beszélni). Sokan költöznek Amerikába egy jobb, és újabb élet reményében, hogy megvalósítsák az álmaikat, majd fejüket vesztve rohannak hazáig. Az amerikai életstílus nem való mindenkinek. A nagyon sok jó mellett, akadnak olyan dolgok is, amivel nem mindenki tud megbirkózni, és együtt élni. Most olyan kulturális különbségekre fogok fókuszálni, amik engem is megleptek, akarom mondani, sokkoltak.
Mindegy, hogy rövidebb időre látogatsz el Amerikába, vagy egy életre tervezel, az alábbi kulturális sokkokra Te is számíthatsz.
(Ezek nyilván általánosítások, tisztelet a kivételeknek)
1. Mintha mindent felnagyítottak volna
Ezen, a mai napig nem tudok túl lépni. Szinte már fel sem tűnik a hétköznapi életben, de amikor haza megyek Magyarországra, rögtön érzem a különbséget, és mindig elcsodálkozom. Valószínű, tíz év múlva is pont úgy fogok csodálkozni, mint az első napon. Mindig elmondom, mindig el is fogom. Amerikában minden sokkal nagyobb. Hatalmas terek, nagy távolságok, széles utak…
- Az utak szélessége leginkább akkor okoz gondot, amikor haza megyek és Budapesten kell vezetnem. Az otthoni két sávos út itt, Amerikában, egy sávnak felel meg. Magyarországon, hogy az izgalmakat fokozzuk, az amúgy is keskeny sávokra, még rádobnak egy bicikli utat, egy parkoló sávot, és három villamos megállót. Meg még a jó magyar ember meg is áll rakodni a parkoló autók mellett, mert ha már lúd, legyen kövér.
- Amerikában az étel és ital adagok hatalmasak. Ez jó is, meg nem is. Jó, mert viszonylag olcsón, két étkezésre való adagot tesznek le az ember elé. Rossz, mert rengeteg szénhidrátot, és üres kalóriát visznek be az amerikaiak a szervezetükbe. Ha nem az étellel, akkor az itallal. Az éttermekben, az ital újra töltése ingyenes, legyen az víz, limonádé, vagy bármilyen cukros lötty. És ugye milyen az emberi természet? Uhh, ingyen van, gyorsan leiszom a vacsi árát. Elég könnyű így a napi kalória mennyiséget meghaladni.
- Moziba jöttem, nem megvacsorázni. Ne tessék félre érteni, szeretek én popcornt rágcsálni a moziban, de Amerikában, ezt a műfajt “magasabb” szinten űzik. A kicsi ital mérete az nagyobb, mint otthon a legnagyobb ital mérete…(majdnem)… De ugyan így vannak ezzel a popcorn méretek is. Őrület! Arról nem is beszélve, hogy hamburgert, hot dogot, sült krumplit, csirke falatokat, mindent lehet kapni a pultnál. Minek??? Két napja voltunk moziban, és az előttünk lévő család, alig tudott eljönni a pulttól, mert nem láttak ki a sok kajától, és nem tudták, merre kell elindulni.
2. Mindenre a jég a megoldás
- Szerintem, italt Amerikában még nem szolgáltak fel jég nélkül. Néha, összeszedem a bátorságom, és megkérem a felszolgálót, hogy jég nélkül hozza ki az italom. Ilyenkor teljes csend lesz az étteremben, és minden szem rám szegeződik, hogy ki ez a földön kívüli, aki szembe mer menni a szokásokkal? Szerintem, ha otthon jeget kérnék az italomba télen, kedvesen felhívná a figyelmem a pincér, az ereszen lógó jégcsapra, és hogy szüreteljem le a jeget saját magamnak.
- Sportolsz? Meghúztad a hátad? Tegyél rá jeget! Kiment a bokád? Tegyél rá jeget! Elaludtad a nyakad? Tegyél rá jeget! Fáj a torkod? Egyél rá jeget! Mindenre a jég, a jég, a jég! 9 éve azon gondolkozom, hogy ehhez minek négy évig iskolába járnia a sport doktoroknak? A jég itt a mágikus gyógyír mindenre.
3. A tipikus köszönés: Hello, How Are You? (Szia, hogy vagy?)
Ez számomra nagyon zavaró volt az elején. Nem az, hogy megkérdezték, hogy hogy vagyok, hanem az, hogy a válasz konkrétan senkit nem érdekelt. De most már megszoktam, hogy a “hello, how are you? + óriási mosoly” az a köszönés része. Nem igazán érdekli őket, hogy Te hogy érzed magad aznap. Mire válaszolnál, már három sarokkal arrébb járnak.
4. A beszédesség
Én inkább az introvertek táborát erősítem. Ha egymás mellett ülünk a vonaton, valószínű, én nem foglak megszólítani. Amerikában leülni bárki mellé a vonaton/repülőn/buszon, garantált csevegést jelent. 3 perc után bemutatkoznak, kikérdeznek az egész családfádról és még azt is megosztják, hogy velük mi történt az elmúlt 20 évben. Ez, van, akit irritál. Engem megtanított arra, hogy sokkal nyitottabb legyek, és kevésbe visszahúzódó.
5. A diákok lelkesedése
Nálunk a gimiben ciki volt jelentkezni, ha tudtad a választ. Mindenki csendben lapult és remélte, hogy nem ő lesz az áldozat, akit megszólít a tanár. Nem tudom, hogy ez csak nálunk volt így, vagy ez igaz a legtöbb magyar osztályra, de nekem ez volt a megszokott. Amerikában, amikor a professzor feltett egy kérdést, 100 diák egyszerre esett ki a padból, hogy őt szólítsa fel. A tananyagot rengeteg prezentáció, és nyílt beszélgetés köré építik fel. Az amerikai diákok sokkal nyitottabbak és kikövetelik, hogy elmondhassák a véleményüket. Ha kell, órákig prezentálnak a semmiről, és mindezt hatalmas önbizalommal teszik. Ezt a mentalitást nagyon irigyeltem tőlük. Nem volt könnyű hozzászokni ahhoz, hogy itt az órákon azt is pontozza a professzor, hogy mennyire veszel részt a beszélgetésekben.
6. Semmi magázódás!
Legyünk őszinték, én ezt pont nem bánom! De, az otthoni nagyon formális megszólítások után, az szokatlan volt, hogy itt mindenki: Hé, haver! Néha meglepett, amikor egy-két diák lehaverozta a tanárt. Szerintem ez már túlzás, és a magázódás hiánya nem jelenti azt, hogy tiszteletlennek kell lenni. De a mindennapi életben, sokkal könnyebb a kommunikáció, az biztos. Gyerekként ez néha gondot okozott, hogy kit, hogy kell megszólítanom vagy amikor már elértem egy bizonyos korba, furcsa volt, hogy akkor mostmár hirtelen tegezôdöm azzal, akivel eddig magázódtam. Magázódva például, hogy lehet egy normális mondatot megfogalmazni: Meg tetszik tudni mondani, hogy mennyi időnek tetszik lenni a bácsinak? (ez nyilvan egy vicc példa mondat, tudom, hogy ez nem ilyen bonyolult)
7. Étkezési szokások
- Az amerikaiak sokkal kevesebbet főznek otthon, és kevesebbet ülnek le együtt az asztalhoz. Itt minimum egy héten háromszor, étteremben eszik az egész család.
- Étkezési sorrend. Olyan nincs. Kiteszik a levest, a másodikat és a desszertet az asztalra, és mindenki picit beleeszik ebbe is, meg picit beleeszik abba is. Ez engem mindennél jobban összezavart. Egy falat süti, utána egy kanál leves, majd egy harapás a szendvicsből, aztán vissza a leveshez….?????????
- A chips-et előléptették köretnek. Ebédre szendvics, és mellé chips köretnek, ez egy tök hagyományos kombo. Van ismerősöm, aki a chips-et a szendvicsbe teszi, hogy ropogósabb legyen. Ilyet eljátszanék otthon, nagymamám lendületből verné ki a kezemből a szendvicset. Nem is hibáztatnám érte.
- Mi az a kés és villa? Szomorú tény, de az itteni ismerőseim többsége nem tudja, hogy kell a kést és a villát egyszerre használni. Ezek mind egyetemet végzett, intelligens emberek, nem csak úgy szedtem őket össze az utcáról. Feldarabolják a húst a villával, a tehetségesebbje néha késsel előre, majd leteszik a kést és megeszegetik a darabkákat.
- Friss ropogós kenyér, szeletelt húsok, paprika, paradicsom, mind mehet a fenébe. Zöldség reggelire? Hüüülyeeee vaaaaagy? Óriási palacsinták, nyakon öntve sziruppal, rántotta és kolbász mellé. Üdv Amerikában!
8. Mindenhova kocsival
Nagyon szeretek sétálni, de a séta iránti szeretetem sajnos nem osztják sokan ebben az országban. 200 méteres távolságért képesek beülni a kocsijukba, fényes napsütésben, teljesen egészséges, fitt, fiatal emberek. Mondjuk az is igaz, hogy a nagy távolságok és a tömegközlekedés hiánya miatt, nagyon sok helyre, itt csak kocsival juthatsz el, ezért sok esetben, ha akarnék, se tudnék sétálni.
Ami nem öl meg, az megerősít. A kulturális sokk, nem feltétlenül rossz. Rengeteget tanultam, nem csak más kultúrákról, de magamról is, és a saját kultúrámról is. Büszke vagyok arra, amilyen embernek neveltek, és ezen nem fog változtatni az soha, hogy még mennyi időt töltök az Államokban. Minden sokk és “megrázkódtatás” ellenére, nagyon sok jó tapasztalatom is van. Van pár család, akiket itt ismertem meg, és akik befogadtak az ünnepnapokon, vendégül láttak, amikor nem tudtam haza menni. Tudták, hogy milyen nehéz lehet távol a családomtól és az ő családjukkal lehettem. Ezért mindig nagyon hálás leszek nekik. Az amerikaiak a külföldiekkel szemben nagyon segítőkészek és érdeklődők. Amint meghallják az akcentusom, rákérdeznek, hogy honnan jöttem, miért vagyok itt, és merre tartok?
Az amerikai élet, nem mindenkinek való. De mindent egybe véve, szeretek itt lenni. Itt ismertem meg a férjem, szert tettem nagyon sok barátra a világ sok-sok országából, voltak és vannak nagyon szerethető tanítványaim, gyönyörű és csodálatos tájakon jártam. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy kijöttem. Azt nem hiszem, hogy itt fogjuk leélni az életünket, de az elmúlt 10 évben sokat fejlődtem emberileg, és erre nagyon büszke vagyok!
